ENERGETIKAI SZÁMÍTÁS ÉS ALTERNATÍV ENERGIAELLÁTÁS VIZSGÁLAT


2019 végén módosult a lakóépület építésének egyszerű bejelentésérőlszóló 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet. Egy váratlan fordulattal a módosítások egy azonnali és teljes körű átalakítás formájában szakadtak a szakemberek nyakába.

Épületenergetikai szempontból a következő fontos változások történtek:

1. Egyszerű bejelentési dokumentáció:

  • Az egyszerű bejelentési dokumentáció munkarészei közé bekerült az alternatív energiaellátás megvalósíthatósági elemzése. Ezen munkarész készítése a 7/2006 TNM rendelet alapján már 2015. szeptembere óta kötelező minden új épület építése és meglévő épület jelentős felújítása esetén, azonban eddig a korábban említett 155/2016 Korm. rendeletben nem szerepelt a dokumentáció kötelező részeként, emiatt az érintett hatóság ezt nem is kérték. Mostantól kötelező ilyet is készíteni, a TNM rendelet által meghatározott formában és tartalommal.
  • Az épületenergetikai számítási munkarész ugyan érintőlegesen benne volt az épületgépészeti és épületvillamossági rendszerleírásban, most azonban ennek tartalma pontosodott és bővült, szintén a TNM rendelet alapján.
  • Az építésfelügyeleti hatóság kötelezően ellenőrzi valamennyi bejelentést.  Amennyiben a bejelentés hiányos, úgy az építésfelügyeleti hatóság nyolc napon belül tájékoztatja az építtetőt vagy képviselőjét:

o   arról, hogy a hiányos bejelentés nem minősül egyszerű bejelentésnek,

o   az építési tevékenység bejelentés nélküli folytatásának jogkövetkezményeiről

o   a bejelentés vagy melléklete hiányairól

Az építésügy szereplői a 244/2019. (X. 22.) Korm. rendelet által bevezetésre kerülő, rendkívül lényeges átalakításokra még a legminimálisabb felkészülési időt sem kaptak. Sok tervező, aki az elmúlt hónapokban az egyszerű bejelentéshez szükséges kivitelezési dokumentációt készítette elő most azzal szembesül – ha egyáltalán értesül róla –, hogy ami elkészült, az már nem elegendő a kivitelezés megkezdéséhez. És sok kivitelező/felelős műszaki vezető a hatósági bizonyítvány iránti kérelem benyújtásakor szembesül azzal, hogy hiteles energetikai tanúsítványt kell csatolni, különben a hatóság elutasítja a kérelmet. Szerencsés esetben a már megépült épület megfelel a vonatkozó energetikai előírásoknak és „csak” ki kell állítani a tanúsítványt, de vannak esetek, amikor ez nem így van.

Amennyiben a fent felsorolt energetikai munkarészek nem megfelelő részletezettséggel és körültekintéssel kerülnek elkészítésre, ennek ellenére mégis elfogadja a hatóság, úgy később a hatósági bizonyítvány iránti kérelemnél derülhet ki, hogy az ingatlan nem felel meg az energetikai előírásoknak. 

2.   A hatósági bizonyítvány iránti kérelem:

  • Az építtetőnek a hatósági bizonyítvány iránti kérelem benyújtásakor mellékelni kell az energetikai tanúsítványt.

Itt fontos megjegyezni, hogy a 7/2006 TNM Rendelet alapján a 2020. december 31-e után használatba vételre kerülő minden épület esetén az épületnek meg kell felelnie a közel nulla energiaigényű épületek követelményszintjének. Az idén használatbavételre kerülő épülteknek pedig a költségoptimalizált követelményszintnek függetlenül attól, hogy mikor kapott engedélyt, vagy mikor kezdték meg az építkezést.

2021. január 1-től minden új épület esetén minimum 25% megújuló energia részarányt kell biztosítani, ami sok esetben kihívás elé állítja a tervezőcsapatot.

  • A hatósági bizonyítvány kiadása előtt az építésfelügyeleti hatóság ellenőrzi az energetikai tanúsítvány meglétét a hatóság elutasítja a hatósági bizonyítvány kiadása iránti kérelmet, ha az energetikai tanúsítványt nem csatolták a kérelemhez.

Épületenergetikai tanácsadó cégünk, az InnovAlmádi Bt. 2010-es alapításától kezdve arra törekedtünk, hogy megbízható, hosszú távú megoldásokat kínáljunk az energiahatékonyság javítása, és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások területén.  Szakembereink tapasztalatának köszönhetően kimagasló és komplex szolgáltatásokat nyújtunk, az építőipari szereplők számára legyenek akár építész-, épületgépész tervezők, kivitelezők, felelős műszaki vezetők, vagy műszaki ellenőrök.

Ha úgy érzi, hogy a fent olvasottak alapján szüksége van épületenergetikai szakember segítségére munkája során, legyen az a tervezési vagy a megvalósítási szakaszban, keressen minket bizalommal. Segítünk eligazodni az épületenergetikai szabályozás előírásaiban és elkészítjük a szükséges dokumentációkat (alternatív energiaellátás megvalósíthatósági elemzése, épületenergetikai számítás, hiteles energetikai tanúsítvány).

InnovAlmádi Mérnöki és Szolgáltató Bt.

InnovAlmádi Mérnöki és Szolgáltató Bt.

8220 Balatonalmádi, Erkel Ferenc út 55.

Tel.: +3630/847-66-44

E-mail: info@innovalmadi.hu

Adószám: 25076783-1-19
Cégjegyzékszám: 19-06-509529
Számlavezető bank neve: K&H Bank
Számlaszám: 10402290-50526768-88901005

innovalmadi.hu | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: Innov Almádi

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Adatkezelési tájékoztató

2012 - 2024 © INNOVALMADI